Nem mindenki volt elragadtatva Boris Johnson szombati hasonlatától, melyben arról beszélt: a Brexit megmutatta, hogy a britek ugyanúgy szeretik a szabadságot, mint az oroszok ellen harcoló ukránok.
Donald Tusk lengyel politikus, az Európai Tanács volt elnöke szerint Johnson kijelentése sértő az ukránokra nézve. Azzal kommentálta Twitteren a brit miniiszterelnök szavait, hogy „Még emlékszem Putyin és Trump lelkesedésére a referendum után. Boris, a szavaid megsérti az ukránokat, a briteket és a józan észt.”
Tusk korábban már többször kritizálta az oroszbarát EU-s politikusokat, és azt írta, a nyugatot „deputyinizálni” kell. Március 15-én az ellenzéki ünnepség vendége volt, ahol azt mondta, az ukránoknak most a demokráciáért fegyverrel kell harcolniuk, „a mi harcunk pedig” fegyver helyett szavazólappal folyik. Szerinte Európának és az ukrán népnek is nagyon fontos, hogy ki nyer április 3-án Magyarországon. (Via HVG)
Mondjuk Ukrajna éppen belépni szeretne az EU-ba.
Így üzent azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy a Fidesz számít esélyesebbnek. Szerinte ugyanakkor sosem volt még ilyen egyszerű a választás: „A Kelettel szemben Európát válasszuk!”