Németh Zsolt szerint a kormány álláspontját képviselte, amikor kiírta, hogy Ruszkik haza

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A párbeszédes Szabó Tímea megkérdezte a parlamentben Németh Zsolttól, csak a magánvéleménye volt-e, hogy Ruszkik haza!, vagy Orbán Viktor a Fidesz-szavazók reakcióit igyekszik tesztelni rajta keresztül.

A béke nem képzelhető el másképpen, csak akkor, ha Oroszország véget vet a katonai agressziónak, és ha Ukrajna visszanyeri a teljes területi integritását és szuverenitását. Ez az álláspont összhangban van a magyar országgyűlésben általam mint a külügyi bizottság elnöke által beterjesztett állásponttal. Tehát az álláspontom nemhogy a Fidesz-kormány álláspontja, hanem a magyar országgyűlés egységes álláspontja” - mondta Németh Zsolt.

Itt arra a nyilatkozatra utalt, amit a parlament március elején fogadott el. Ebben elítélték Oroszország „katonai beavatkozását”, és kiálltak Ukrajna szuverenitása, illetve területi épségének sérthetetlensége mellett. Valamint kimondták, hogy Magyarország nem küld katonákat az ukrán hadszíntérre, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket, és nem járul hozzá, hogy a magyar‒ukrán határon keresztül az élet kioltására alkalmas fegyverek szállítására kerüljön sor.

Németh Zsolt egyébként örült, hogy még Szabó Tímea is pozitívan értékelte a posztját, és úgy látja, itt van az egyetértés lehetősége. Azt is mondta, hogy nagyon sokszor beszél Orbán Viktorral, aki teljes mértékben egyetért azzal az állásponttal, ami az országgyűlés határozatában is szerepel.

Igaz, a miniszterelnök március 15-én a párt/állami megemlékezésen egy jóval lavírozósabb beszédet adott elő, amiben arról beszélt, akárki győz, mi rajtavesztünk. Végig úgy beszélt a háborúról, mint egy természeti katasztrófáról, ami rossz ugyan, de egyértelműen megállapítható felelőse nincs, senkiért sem lehet szorítani.

Kapcsolódó cikkek