Az Orbán-kormány egyik bizalmi embere, Szilas Cecília volt pekingi nagykövet telefonszámát is a Pegasus kémszoftver célpontjául választották ki – derítette ki a Direkt36.
A cikk szerint a volt pekingi nagykövetet akkor célozták meg az izraeli kémszoftverrel, amikor rövid ideig a Dunaferrnél dolgozott, illetve nem sokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor maga mellé vette Kína-ügyi miniszterelnöki főtanácsadónak. Utóbbi pozícióban Szilas személyesen is részt vett a sanghaji Fudan Egyetem vezetésével folytatott tárgyaláson.
Szilas a Direkt36-nak azt mondta, ezzel kapcsolatban nem tud semmit sem mondani, az élete „egy nyitott könyv”, a felvetésre pedig, hogy esetleg valamiféle rendkívül átható megbízhatósági vizsgálat miatt figyelhették meg a kémszoftverrel, azt mondta, „azt lehetségesnek tartja”. A kormány nem reagált a Direkt36 kérdéseire a volt nagykövet Pegasus-célponttá válásáról.
A Direkt36 korábbi cikkeiből kiderült, hogy bár a Pegasust elvileg a terrorizmus és a szervezett bűnözés felszámolására fejlesztették ki, a kémszoftver nyomait magyar újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonjain is megtalálták. Magyarországról több mint 300 telefonszám van abban az adatbázisban, ami a Pegasusszal célba vett számokat tartalmazza.
Miután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság augusztus óta közel száz pegasusos megfigyelést ellenőrzött, Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke januárban közölte, hogy mindent rendben találtak.