A kormány január végén létrehozta az úgynevezett Humánreprodukciós Igazgatóságot, ami az állami kézbe vett meddőségi klinikákat koordinálja majd, írja a hvg.hu.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság alá tartozó igazgatóságról az Emmi egyelőre nem árult el a lapnak több részletet, de a birtokukba került dokumentumokból kiderül, hogy az igazgatóságon két főosztály fog működni: egy stratégiai és egy kontrolling.
Hogy ez pontosan mit takar, arról majd az Emmi ad ki tájékoztatást, de előzetesen azt lehet tudni, hogy:
Emellett felelős lesz az ágazati finanszírozási rendszer kialakításért is, és ők ellenőrzik majd az érvényes finanszírozási szabályok betartását a szolgáltatóknál, sőt még a minőségi ellátásra ösztönző bérrendszer kialakítására is javaslatot tesznek.
A hvg.hu értesülései szerint a Humánreprodukciós Igazgatóság élére szerint dr. Vesztergom Dórát szánják, aki elismert meddőségi szakorvos, eddig a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumában dolgozott. Vesztergom Dóra egyébként Novák Katalain sógornője. A kormány 2019-ben államosított 6 meddőségi klinikát, majd 2021 nyarán döntött úgy, hogy államosítja a maradék három magánkézben lévő meddőségi klinikát 2022. július 1-ig. Ezt arra hivatkozva tették meg, hogy ne lehessenek visszaélések a rendszerben, de a szakértők szerint ennek egyáltalán nincs szakmai alapja. Úgy látják, hogy a törvénnyel csak azt éri el a kormány, hogy külföldre űzi nemcsak a családra vágyó fiatalokat, de a szakembereket is. A lombikprogramon átesett nők pedig arról számoltak be, hogy sokuknak az állami kórházakban nem sikerült teherbe esniük, és úgy érezték, az ellátás színvonala sem volt megfelelő, az orvosoknak nem volt elég idejük velük foglalkozni.
A kormány egy rendelettel a maradék három meddőségi centrumot is államosítaná, ezzel teljesen megszüntetve a magánellátást. A lombikprogramban részt vevő nők és a szakértők is tiltakoznak a döntés ellen.
Demonstrációt tartották vasárnap délután a Kossuth téren, amiért a kormány egy rendelettel a maradék három meddőségi magánklinikát is államosítaná. Lantos Gabriella szerint a kormány megint EU-pénzek lenyúlását készíti elő.