Letartóztattak és kitoloncoltak két német klímaaktivistát Ausztráliából

külföld

Letartóztattak és kitoloncoltak Ausztráliából két német férfit, aki engedély nélkül tiltakozott a klímaváltozás ellen és komoly forgalmi fennakadást okozott egy sydney-i teherkikötőben - mondta el Alex Hawke ausztrál bevándorlási miniszter csütörtökön a 2GB ausztrál rádiónak.

A német testvérpár kedden és szerdán a Blockade Australia akciócsoport tagjaként egy-egy oszlophoz kötözte ki magát Port Botany kikötőben, ezzel tüntetve a klímaváltozás ellen. A törvénytelen akcióval mindkét nap feltartották a vasúti forgalmat az ország egyik legnagyobb kereskedelmi kikötőjében. A két német állampolgárnak visszavonták a vízumát, így a lehető leghamarabb el kell hagyniuk az országot.

Új-Dél-Wales szövetségi állam kormánya az eset kapcsán bejelentette, hogy azok a tüntetők, akik hidakon vagy alagutakban tartják fel a forgalmat, 22 ezer ausztrál dollár (5,5 millió forint) pénzbírság mellett akár két év szabadságvesztéssel is büntethetők.

A Blockade Australia akciócsoport, amelynek már több más tagját is őrizetbe vették a napokban, a Twitteren jelezte, hogy csütörtökön is folytatni tervezik a tiltakozást a kikötőben. Az aktivisták azt kifogásolják, hogy szerintük Ausztrália nem tesz eleget a klímaváltozás ellen, és úgy vélik, "csakis ezen a módon, a politikai és gazdasági központok megbénításával" érhetik el a szükséges politikai változásokat. (MTI)