Országos prostitúciós hálózatot működtetett egy szegedi anya-lánya páros

bűnügy

Elkapták egy szegedi anyát és lányát, akik az ország több nagyvárosában működtetek prostitúciós szolgálatot, a prostituáltak pénzének nagy részét pedig elvették, írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves szegedi nő, T. Tímea és 26 éves lánya, M. Valéria magyar nőket vett rá arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzenek Magyarország területén – Szegeden, Budapesten és alkalmanként nagyobb vidéki városokban. A prostitúciós tevékenység végzéséhez lakásokat béreltek nekik, és megszervezték az utazásukat. A kiszolgáltatott helyzetbe került nőknek meghatározták az ügyfelek fogadásának helyét és a minimális napi bevétel összegét is. Az így megszerzett illegális jövedelmük jelentős részét elvették tőlük.

A bűncselekmény elkövetésében segédkezett az asszony fia, M. Richárd is, aki a gyanú szerint 2021 augusztusa előtt a kizsákmányolt nőktől elvett pénzeket kriptovalutába fektette be, hogy a hatóságok elől elrejtse.

A nyomozók egyszerre négy helyszínen hajtottak végre kutatást Szegeden, minek eredményeként több mint 1 millió Ft készpénzt, több mobiltelefont, táblagépeket, laptopokat, adathordozókat, továbbá zálogjegyeket és a prostituáltak bevételeit tartalmazó jegyzeteket foglaltak le.

A bűncselekményből szerzett vagyonból a gyanúsítottak vásároltak két gépkocsit mintegy 20 millió Ft értékben és egy 26 millió Ft értékű lakást is. A nyomozók vagyonvisszaszerzési eljárás során az ingatlant zár alá vették, a járműveket lefoglalták.

Az egyik autó elszállításáról videó is készült.

Forrás

A nyomozók T. Tímeát és M. Valériát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. M. Richárdot pénzmosás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.