Will Smith behúzott egyet Chris Rocknak a 94. Oscar-gálán

FILM

Will Smith megütötte a műsort vezető Chris Rockot a 94. Oscar-gálán, mert az Smith felesége, Jada Pinkett Smith leborotvált fején viccelődött.

Rock abból csinált poént, hogy Jada a leborotvált fejével alig várja, hogy szerepelhessen a G.I. Jane 2-ben. A film első részében ugyanis a szerep miatt Demi Moore kopaszra borotválta a fejét. Erre Will Smith felugrott, felment a színpadra, és lekevert egyet Rock-nak, aki igyekezett ezt is poénra venni. Azonban ez a vicc sem ért célba, ugyanis Will Smith többször dühösen elordította magát, hogy Rock „ne vegye a felesége nevét a kibaszott szájára.”

Forrás

A sors iróniája, hogy nem sokkal ezután Will Smith megkapta a legjobb színésznek járó díjat a Richard király című filmért. Smith a díjat szorongatva a kezében sírva kért bocsánatot.

„Bocsánatot szeretnék kérni az Akadémiától. Bocsánatot szeretnék kérni minden jelölttársamtól” - mondta. Majd azzal védekezett: „a művészet utánozza az életet. Pont úgy nézek ki, mint egy őrült apa, akárcsak Richard Williams. De a szerelem őrült dolgokra késztet.”

Fotó: ROBYN BECK/AFP

Az Akadémia egy Twitter-posztban ítélte el az erőszak minden formáját. Sokan nem értik, miért hagyták, hogy Will Smith végigülhesse a show-t, és azt is követelik, hogy vegyék vissza tőle a díjat. (BBC)