Márki-Zay felszántotta az országot, főleg a saját körzetét

POLITIKA
  • Szédítő tempóban járta az országot Márki-Zay Péter az elmúlt hónapokban.
  • Szinte minden választókerületben járt, a 106-ból 44-ben többször is.
  • Ahová visszatért, ott általában kisebb településekre is eljutott.
  • Hódmezővásárhelyre és környékére különösen sok, 17 kampányesemény jutott, mivel ott indul egyéniben Lázár János ellen.
  • Fideszes bázisokba, billegő körzetekbe többször visszatért, Budapesttel keveset foglalkozott.

Szinte az összes választókerületet bejárta Márki-Zay Péter az elmúlt négy hónapban. Sok helyen kétszer-háromszor is megfordult, de sehol sem annyiszor, mint saját körzetében, ahol tizenhat kampányeseményt tartott, sőt, csütörtökre meghirdetett egy tizenhetediket is. Legutóbb Karácsony Gergely is elkísérte, az utolsó fórumra pedig Hadházy Ákost hívta.

Ez a hódmezővásárhelyi körzet, ahol a miniszterelnök-jelölt egyéni képviselőnek indul Lázár János ellen. Tizenkilenc település tartozik ide, ebből tizenegyre látogatott el, még az alig négyezer fős Kiszomborra is kétszer.

Négy éve, amikor az ellenzéki pártok külön indultak, Lázár majdnem 52 százalékkal győzött, ami nem óriási, de nehezen ledolgozható előny. A Csongrád 4-es körzet láthatóan fontos a Fidesz számára, Orbán Viktor azzal kampányolt Makón, hogy „a választás itt fog eldőlni”. (A miniszterelnök kampányprogramját nem hozták nyilvánosságra, csak utólag értesülhetünk a fellépéseiről.)

Lázár február végén azt mondta, szerinte Márki-Zay miniszterelnök-jelöltként jobb pozícióból indul vele szemben, a helyi Fidesz-közeli média pedig Márki-Zay-plakáterdőre panaszkodik.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Makón

Márki-Zay a 106 egyéni körzetből 102-ben kampányolt legalább egyszer. A négy kimaradt körzetből három Budapesten, egy Pest megyében található, elvileg nyerhetők az ellenzék számára. Olyan kampányeseményeket vettünk be az elemzésbe, amiken Márki-Zay nyilvánosan támogatta a helyi ellenzéki jelöltet, közösen mondtak beszédet a főtéren vagy a piacon, esetleg nagyobb lakossági fórumot tartottak.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egészen péntekig folytatja az országjárást. Még egyszer visszatér Hódmezővásárhelyre, elmegy Tiszakécskére (Bács-Kiskun 2) és Kiskunfélegyházára (Bács-Kiskun 4), majd Örkénybe (Pest 10) és Budaörsre (Pest 2).

A térképen a még hátralévő eseményeket is ábrázoltuk.

Forrás

A péntekre meghirdetett fórummal együtt Márki-Zay négyszer kampányolt Monoron és környékén (Pest 10), ami azt jelenti, hogy a saját körzete után itt a legaktívabb.

Nincs is könnyű dolga az ellenzéknek: a fideszes Pogácsás Tibor majdnem 53 százalékot kapott négy éve, ráadásul menet közben kiderült az ellenzéki jelöltről, hogy korábban embertelen megjegyzéseket tett egy privát Facebook-csoportban a gázolásos balesete áldozataira. Gér Mihály visszalépett, helyette Szabó Rebeka ugrott be, akinek másfél hónapja maradt kampányolni.

Fideszes körzetekbe tért vissza legtöbbször

Tizenhét körzetet találunk, ahol Márki-Zay háromszor is megfordult. Az ellenzék szinte kivétel nélkül fideszes bázisokként tekintett ezekre tavaly ősszel. Ide tartozik például a gyulai, a szentesi, a balassagyarmati és az egyik kecskeméti választókerület. (A nyerhetőség szempontjából öt kategóriára osztották a körzeteket, az A-ban lenne a legkönnyebb nyerniük, és az E kategóriásokban a legnehezebb.)

A stabilan vagy inkább ellenzékinek ítélt körzetek közül Márki-Zay csak Pécsre és Szolnokra ment háromszor.

Forrás

Ezt a listát más becslésekkel és nem nyilvános elemzésekkel összevetve tíz körzetet azonosítottunk februárban, ahol az ellenzéknek muszáj lenne nyernie a kormányváltáshoz. Kettő van köztük, ahol Márki-Zay háromszor kampányolt, mindkettő városias, az ellenzék számára kedvezőbb terep. Győrben a DK-s Jancsó Zita, Székesfehérváron az MSZP-s Márton Roland indul, legutóbb mindkét helyen 50 százaléknál kevesebbet kapott a Fidesz.

Több más megyeszékhelyhez hasonlóan ezek sem alkotnak egységes körzetet, hiszen 2011-ben a nagyvárosok egy részét hozzácsapták a környékbeli falvakhoz, ahol hagyományosan erősebb a jobboldal. Így jött létre a Győr 2-es és a Fejér 2-es körzet is, ahová Márki-Zay szintén háromszor utazott.

A tízes listán négy körzet szerepel, ahol Márki-Zay kétszer kampányolt. Ilyen az egri, a nagykanizsai, a tiszavasvári (ennek hivatalosan Nyíregyháza a központja, de csak részben tartozik ide) és a tiszaújvárosi. Utóbbi azért különleges, mert leginkább kistelepülések alkotják, mégis egész jó esélyekkel indul az ellenzék.

További négy kiemelt körzetben egy-egy Márki-Zay-féle kampányeseményt találtunk (Veszprém, Debrecen, Ózd, Salgótarján).

Sok kisvárosban járt

Általában igaz, hogy ahová Márki-Zay kétszer-háromszor is elment, ott a választókerületi központtól távolabbi, kisebb településekre is eljutott. Kampányolt például a néhány ezres Vésztőn, Szeghalmon (Békés 3), Kisteleken (Csongrád 3), Nádudvaron (Hajdú-Bihar 5), Rétságon, Szécsényben (Nógrád 2), Ságváron (Somogy 4), Lentiben (Zala 1) vagy Balatonalmádiban (Veszprém 2).

Összességében a kampányesemények közel harmadát olyan településekre szervezte, amelyek nem központjai az adott választókerületnek.

Budapesttel keveset foglalkozott

A 106-ból 44 körzetet találtunk, ahol Márki-Zay legalább kétszer megfordult. 15 billegő van köztük, ha azokat vesszük ide, ahol négy éve 48-52 százalékot kapott a fideszes jelölt. További 17 körzet elvileg nyerhető az ellenzék számára, abból kiindulva, hogy a Fidesz legutóbb is 48 százalék alatt teljesített. További 12 körzet nehéz körzetnek tekinthető, vagyis a Fidesz legutóbb 52 százaléknál jobb eredményt ért el.

27 nyerhetőnek ítélt körzetben csak egyszer járt, ezek szinte kizárólag budapestiek. 12 billegő körzetben szintén csak egyszer kampányolt

Forrás

Ez persze nagyon egyszerű módja a körzetek besorolásának, messze nem biztos, hogy a 2018-as eredmények alapján billegőnek tűnő körzetek valóban billegnek.

Sőt, egyes elemzések alapján az elmúlt hónapokban olyan választókerületek is billegővé válhattak, amiket az ellenzéknek magabiztosan hoznia kellett volna, a korábban billegőnek gondolt körzetekben pedig jelentős előnye lehet a Fidesznek. Nehéz biztosat állítani, mivel az országos közvélemény-kutatások nagy hibahatárral dolgoznak, választókerületi méréseket pedig nem hoznak nyilvánosságra.

Az ellenzéki pártok továbbra is azzal a harminc billegő körzettel számolnak, mint eredetileg. Becslések szerint 55-58 helyen kellene nyerniük a kormányváltáshoz.

Kapcsolódó cikkek
Videó

MZP vs. Lázár: Mindenki úgy tudja, hogy a másik kezdte

Megnéztük Hódmezővásárhelyen, hogyan feszül egymásnak az egykori főminiszter és az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a körzetért.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Gér Mihály visszalép a jelöltségtől

A Párbeszéd politikusa 2016-ban elgázolt egy párt. A bíróság szerint nem volt vétkes, de a baleset után embertelen megjegyzéseket tett az áldozatokra egy zárt Facebook-csoportban.

Király András
POLITIKA

Szabó Rebekát indítja a Párbeszéd a kommentelésbe belebukott Gér Mihály helyett

A zuglói alpolgármester 2010 és 2014 között már volt képviselő a parlamentben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tíz nagyon fontos párharc

A kormányváltás azon múlik, hogy a 106 egyéni választókerület több mint a felében az ellenzék jelöltje nyeri-e a választást. Összegyűjtöttük az ellenzék által kétesélyesnek tartott párharcok közül azokat, ahol a legszorosabb eredmény várható. Az itteni győzelmek kulcsfontosságúak lennének az összefogásnak.

Magyari Péter
politika

Nem úgy tűnik, hogy az ellenzék ledolgozta volna a hátrányát

A mérések alapján nem sikerült átbillenteni a fideszes körzeteket, sőt hazai pályán is meggyengült az ellenzék. A kétharmad sem elképzelhetetlen. Az ellenzék még megpróbálhatja meggyőzni a fiatalokat.

Szurovecz Illés
választás 2022

Választási meglepetés készül. 1. rész

Nem lefutott a 2022-es választás, de vajon mekkora is a bizonytalanság a várható eredményével kapcsolatban? Mennyi az esélye az ellenzéknek a többség vagy éppen a kétharmad megszerzésére, és mennyi a Mi Hazánké, hogy döntő szava lesz a kormányfő-választásnál? Ezekre a kérdésekre ad számszerű választ ez a kétrészes poszt.

Tóka Gábor

Kisteherautókból üvöltő kampányszlogenekkel és telefonálgató politikusokkal fordul rá a választási hajrára az ellenzék

Ez lesz "életük hajrája", aminek során azt is be akarják mutatni, hogy ez valóban "életük hajrája". Felméréseikben tíz százaléknyi fideszes szavazót, illetve a teljes népesség 7 százalékát kitevő rejtőzködőt azonosították fő célcsoportként.

Király András
POLITIKA