Péntek délelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hivatalos emalcíméről ment ki egy levél, amit több olvasónk is elküldött nekünk. Nemcsak kamarai tagoknak ment ki az üzenet, hanem olyanoknak is, akik korábban részt vettek az agrárcenzusban. Már a levél tárgya elég beszédes, a
Fontos üzenet Orbán Viktortól, Magyarország miniszterelnökétől
felütéssel ment ki a levél, melyben Orbán a "tisztelt gazdálkodóknak" fejti ki, hogy a szomszédban kitört háború Magyarország sorsára is hatással van. Majd felidézi a kormány "stratégiai nyugalomra" épülő álláspontját, hogy a levél végén közölje:
„Ahhoz, hogy megőrizhessük közösen elért eredményeinket, nekünk a jövőben is azokat az értékeket kell követnünk, amelyek Magyarországot az elmúlt tizenkét esztendőben sikerre vitték. A nemzeti kormány ezért továbbra is kiáll a magyar gazdák érdekeiért és elkötelezett a magyar föld megvédése mellett.”
A miniszterelnök nemrég az agrárkamara évadnyitójának vendége volt, ott is sima kampánybeszédet tartott. Egyik olvasónk jelezte, hogy a levél miatt az adatvédelmi hatósághoz fordul.