Több mint negyvenezer delegált vesz részt az április 3-ai választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám 32 ezer volt.
A Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerében rögzítették a március 25-én 16 óráig bejelentett delegáltakat, a péntek reggeli adatok szerint több mint 40 ezer delegáltat jelentettek be az ország 10 243 szavazatszámláló bizottságába a választáson induló pártok, országos nemzetiségi önkormányzatok és független jelöltek.
2018-ban az ellenzéki pártoknak összesen volt annyi delegáltjuk, mint a Fidesz-KDNP-nek. Ráadásul akkor a 30 ezer ember nem egyenlően oszlott meg, ami azt eredményezte, hogy minden harmadik szavazókörre csak egy ellenzéki szavazatszámláló jutott, tízből egy szavazókörben pedig egyetlen ellenzéki szavazatszámláló sem volt. Aztán a szavazatok utólagos lehúzgálásából kiderült, hogy több szavazókörben nem tudták, hogyan kell a választást lebonyolítani. A 2022-es országgyűlési választásokra széles körű mozgalom szerveződött annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg. 28 ezer önkéntes jelentkezett. Most szinte mind a 10 285 szavazókörben lehet két delegáltja az ellenzéki pártszövetségnek. Bár a delegáltak bejelentésére már lejárt a határidő, az eskütételek után a delegáltak száma még változhat.
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A szavazatszámláló bizottságokba (szszb) és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhettek a választókerületben egyéni képviselőjelöltet, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közös jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki. 2018-ban az országgyűlési választáson csaknem 32 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, 2014-ben ez a szám 40 ezer volt. (via MTI)
17 olyan szavazókört számoltunk össze, ahol az összes listás szavazat 20-60% egyszerűen eltűnt amiatt, mert rosszul bonyolították le a választást. Az eltűnt szavazatok túlnyomó része az ellenzékre adott szavazatokat érintette. Bénázásnak tűnik, nem szervezett csalásnak.
A magyar szavazók nagy része úgy gondolja, hogy rendszeresen csalnak a választás napján. Ezúttal viszont már önkéntesek tízezrei figyelik szinte az összes településen, hogy minden szabályos legyen.