Kismaroson egy dühös szavazó szarral voksolt a népszavazáson

választás 2022

Egy helyi forrástól tudtuk meg, hogy Kismaroson, az 1. számú szavazókörben valaki szart rakott a szavazólapja mellé a borítékba, és így adta le a voksát. A jegyző, Dr. Timer-Bárkányi Beáta kérdésünkre elmondta, valóban így történt.

Urnabontáskor, ahogy a Szavazatszámláló Bizottság jegyzőkönyve is írja, „egy kívülről is gyanúsan elázott borítékot találtak, erősen kellemetlen szaggal”.

Amikor kinyitották a borítékot, abban „egy állati ürülékkel erősen beborított népszavazási szavazólapot találtak.” Mivel a szavazólap érvényességét nem tudták megállapítani, az SZSZB végül egyhangúan érvénytelennek nyilvánította azt.

Viszont a törvény értelmében 90 napig meg kell őrizni a szavazólapokat, így a szarosat is. A jegyző azt írta, hogy a bűzös lapot „az SZSZB a választási iratok között, a választási szállítódobozba, több genotermába behelyezve és leragasztva a Helyi Választási Irodába szállította, ahol a választási iratok között őrizzük a jogszabályi előírásoknak megfelelően.”