Nem szerepelt valami jól az ellenzék az április 3-i országgyűlési választáson. Hogy miért nem, arra közösen próbálnak rájönni.
A választásokat követően kötelességünk levonni a tanulságokat is. Mivel a hat ellenzéki párt közös listával, közös jelölő szervezetként indult a választáson, ezt a munkát is közösen kell elvégeznünk. Az ellenzéki pártok elnökei és társelnökei már a választás másnapján összeültek, hogy elkezdjék ezt a munkát, kiértékeljék az eredményeket, valamint hogy felvázolják az előttünk álló időszak főbb feladatait és a hat párt további együttműködésének kereteit. Mindent meg fogunk tenni, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő
- közölte a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd.
Ebben a cikkben viszont arról írtunk, hogy a választási vereség után annyi gerinc sem volt az ellenzékben, hogy kiálljanak Márki-Zay mellé a színpadra.