Száz éve nem élt olyan sok barnamedve a Pireneusokban, mint napjainkban – közölte a LoupO határokon átívelő medve- és farkasfigyelő projekt.
Az EU által támogatott projekt munkatársai 70 egyedet azonosítottak 2021-ben a határ francia és spanyol oldalán, a legtöbbet az elmúlt 100 évben. 34 nőstényt, 32 hímet és további négy állatot azonosítottak, utóbbiak nemét nem sikerült megállapítani. Az év folyamán 15 medvebocs jött világra. A populáció a 2018-as 52-ről nőtt 70-re tavaly.
A kutatók azt is megállapították, hogy a faj újraszaporítási programjának 1996-os kezdete óta 114 barnamedve született a 6500 km2-nyi területen, ahol ritkásan szétszórva él a pireneusi állomány.
A Pireneusokban szinte teljesen kihalt a barnamedve 1996-ra, amikor először telepítettek be új állatokat Szlovéniából. Az utolsó „őslakos” barnamedvét 2004-ben lőtték ki, két évvel később négy újabb nőstényt importáltak, szintén Szlovéniából. Az 1997 és 2016 között a Pireneusokban világra jött bocsok mind egyetlen szlovéniai állattól, egy Pyros nevű hímtől születtek.
Egy másik – 2016-ban szintén Szlovéniából származó – hím barnamedvét, Goiatot tavaly jószág elpusztításával vádolták meg. Úgy tudni, hogy a garázda Goiat egy kost, négy kecskét és egy birkát támadott meg tavaly ősszel a katalóniai Vall d'Aran régióban, de a ragadozó már korábban hírhedtté vált a határ francia oldalán, ahol gazdák az elejtését követelték. Úgy hiszik, hogy jelenleg a katalán oldalon él, ahol legalább egy utódot nemzett tavaly. (MTI)