Egyre szorosabb a verseny Macron és Le Pen között

külföld

Emmanuel Macron húsz év után az első francia elnök lehet, aki egymás után két választást nyer. Öt évvel ezelőtti győzelmi beszédében megígérte, hogy gondoskodik arról, hogy az embereknek „ne legyen több okuk a szélsőségekre szavazni”. Ezzel szemben a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a második fordulóban ismét a szélsőjobboldali Marine Le Pennel kell megmérkőznie. Az eheti Harris-kutatás szerint Macron 51,5, Le Pen pedig 48,5 százalékot kapna a második fordulóban.

Le Pen népszerűsége az elmúlt napokban folyamatosan nőtt, ami annak köszönhető, hogy bejelentette: csökkentené az üzemanyagok áfáját, válaszul a megélhetési költségek emelkedésére. Politikai ellenfelei továbbra is a bevándorlásellenes terveit kritizálják, ami a francia anyanyelvűeket előnyben részesíti a nem franciákkal szemben lakhatás, állás és juttatások tekintetében, valamint kitiltaná a muszlim fejkendőt minden nyilvános helyről. Ez az ellenfelei szerint idegengyűlölő, rasszista és ellentétes a francia alkotmánnyal.

Fotó: MIGUEL MEDINA/AFP

Egy csütörtöki interjúban Macront arról kérdezték, hogy van-e felelőssége abban, hogy a szélsőjobboldalnak ekkora a támogatottsága. „Amikor te vagy elnök, mindig van felelősséged” – mondta. „A bevándorlás terén elért eredmények még mindig nem elegendőek. De megerősítettük a határvédelmet és szigorítottuk a területünkre való beutazás feltételeit egy olyan időszakban is, amikor a nemzetközi folyamatok miatt a bevándorlás jelentősen megnőtt.”

2017 és 2019 között többen érkeztek Franciaországba, mint az előző két évben. „Az emiatt létrejövő aggodalmakat nem sikerült csillapítanom, és ez táplálta a szélsőségeket. Amikor félelem, a bűnbakképzés stratégiája sokkal jobban működik." Hozzátette, hogy Franciaországot nem „árasztotta el” a bevándorlás. Ha megnyerné a választást, akkor „tovább küzdene az illegális bevándorlással szemben”, és megkönnyítené azoknak az embereknek a hazaküldését, akiket nem kapnak menedékjogot.

Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP

A közvélemény-kutatások szerint az első fordulóban Macron áll az első helyen 26,5 százalékkal. Le Pent 23 százalékra mérték, a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon mintegy 17 százalékkal áll a harmadik helyen. A bizonytalan szavazók nagy száma és a potenciálisan alacsony részvétel miatt a vasárnapi első forduló kimenetele teljesen nyitott. (Guardian)