Karácsony szerint azért sem folytatódik a Liget-projekt, mert nem lesz rá pénz

POLITIKA

”Nagy tétben mernék fogadni, hogy ezek az építkezések nem fognak elindulni, mert nem lesz rájuk pénz” – ezt a Klubrádiónak mondta Karácsony Gergely, aki hozzátette, hogy itt az államnak ezermilliárdos tételeket kell rendeznie, hogy tartani tudja a helyzetet. De ha mégis meglépné ezt a kormány, minden lehetséges politikai és jogi eszközt megragadnak azért, hogy a budapestiek akaratának érvényt szerezzenek.

Beszélt arról is, tudja, hogy vannak presztízsszempontok, de szerinte a magyar költségvetés helyzete eleve nem tesz lehetővé ilyeneket, illetve elmondta, hogy parkban építkezni őrültség, és kifejezett félreértése a 21. századi, klímavészhelyzettel terhelt világnak.

Karácsony azután beszélt minderről, hogy Orbán Viktor szerda délután sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „a választás eldöntötte, hogy a Városliget úgy fog megvalósulni, ahogy elgondoltuk”. A főpolgármester először Facebookon reagált és emlékeztetett arra, hogy a 2019-es önkormányzati választás után Orbán azt mondta, „ha a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja, akkor nem lesz Liget projekt”, márpedig „a Fővárosi Önkormányzat véleménye nem változott”, továbbra sem támogatják a Városliget beépítését.

A főpolgármester azt is elmondta, szerinte a magyar költségvetés „fejre fog állni”, ha a kormány nem kapja meg az európai uniós pénzeket. Ehhez bizonyos jogállami kritériumokat kellene garantálniuk. Nagyon reméli, hogy az EU nemcsak az antikorrupciós, hanem az önkormányzati szempontokat is számon kéri a kormányon, ebben az ügyben is próbálnak majd szövetségeseket keresni.

Kapcsolódó cikkek