Megvalósulhat Rahimkulov Ruszlán orosz milliárdos cégének angyalföldi projektje

gazdaság

Rahimkulov Ruszlán, Magyarországon élő orosz milliárdos cége, az Idom Házépítő Kft. által indított angyalföldi projekt előtt megnyílt az út. A 332 lakásos társasház létesítésének nincs jelentős környezeti hatása a Pest megyei kormányhivatal szerint, így még a környezeti hatásvizsgálat elkészítése alól is felmentést adott. A kormányhivatal kedden közzétett – március 31-én hozott – döntése értelmében szabad az út az építési engedély kiadásához - írja a Népszava.

A XIII. kerület a projektre nem adott engedélyt, mivel a bemutatott koncepciótervet a kerületi tervtanács nem támogatta: túl nagynak, környezetéhez nem illeszkedőnek találta. Ez ellehetetlenítette volna a projektet, de a kormány ekkor közbelépett: nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a cég terveit, így a kerület elutasítása már nem lehetett akadálya a megvalósításnak.

Az ügyet azóta sem vették napirendre, bár a kerület már tavaly novemberben Alkotmánybírósághoz fordult.

A Népszava szerint a kormányzati beavatkozás korántsem meglepő,

„hiszen a beruházó cég egyik tulajdonosa a Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló orosz üzletember, Megdet Rahimkulov fia.”A Rahimkulov család cégcsoportja az OTP Bank és a MOL legnagyobb külföldi részvényese.