Mi történt a választások óta eltelt pár napban?
Nagyon sokat beszélünk mostanában. Rögtön volt másnap reggel egy momentumos elnökségi ülésünk, hétfő délután pedig már a pártelnöki ülésre mentem én is. Nyilván egy nappal a választás után még csak első blikkre próbálja az ember levonni a tanulságokat. Azóta volt egy beszélgetésünk a parlamentbe bejutó ellenzéki képviselőkkel, akár egy első körös frakcióegyeztetésnek is lehetne hívni. Ennek az volt a fókusza, hogy hogyan lehet a parlamenti politizálást másképp csinálni. Ez az a kérdés, amit Hadházy Ákos is pedzegetett több posztban rögtön a választások után. Abban 100 százalékig igaza van, hogy ugyanúgy ezt nincs értelme csinálni a negyedik kétharmad után. Valószínűleg sok minden mást is újra kell gondolni az ellenzéknek. Elindult egy bűnbakkeresés is, de szerintem nem ez az elsődleges fókusz most, hanem hogy elemezzük ki és találjuk meg azt, hogy hol követtünk el hibákat, és javítsunk rajtuk, mert megengedhetetlen az, ami történt.
Pártszinten le tudtak már vonni tanulságokat, tudják, hogy mi az, amit elrontott a Momentum?
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?