Escortlányokat hívtak egy italboltba zárás után, életveszélyes testi sértés lett belőle

bűnügy

Egy alig kétezer lakosú Heves megyei község italboltjának tulajdonosa életveszélyes fejsérülést okozott „az egyik kései vendégének”, akit egy ajtózáró keresztpánttal vágott fejbe, írja az ügyészség közleményében.

A bűncselekmény 2020. április 15-én, nem sokkal éjfél előtt történt, amikor a vendéglátóhely hivatalosan már bezárt. A tulajdonos azonban a záróra után az ivóban maradt egy barátjával, akivel italozni kezdtek, majd elhatározták, hogy azzal dobják fel a hangulatot, hogy két, magát az interneten masszőrként hirdető úgynevezett escortlányt hívnak telefonon a helyszínre.

Ez meg is történt, a lányokat azok férfiismerősei gépkocsival vitték az italbolthoz a kései órán. Amíg a nők a beltérben táncoltak, a kísérőik a kocsma előtt az autóban várakoztak. Mivel a mulatság hosszúra nyúlt, a férfiak egy idő után bekéredzkedtek a mosdóba, miközben a vendéglős szerint egyikük belenyúlt a kasszába.

Erre a vádlott azt a – későbbi, gyanúsítottként tett vallomása szerint – felelőtlen döntést hozta, hogy hátrament a raktárba, ahol magához vette a hátsó ajtó acélból hegesztett retesztokját, majd ezzel a nagyjából egy méteres zártszelvénnyel, a közepest meghaladó erővel megütötte a sértettet a fején és a védekezésül maga elé emelt bal karján.

Az ütések következtében a férfi koponyatörést szenvedett, mellyel összefüggésben fokozatosan koponyaűri vérgyülem alakult ki nála, ami idővel életveszélyes állapot kialakulásához vezetett. A sértett a helyszínen kis időre elveszítette ugyan az eszméletét, de azután a többiekkel együtt hazatért, és csak másnap került kórházba.

A Heves Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja az elkövetőt, mely bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a terhelt az előkészítő ülésen a bűnösségét a váddal egyezően továbbra is beismeri, úgy a bíróság vele szemben 3 év börtönt és 3 év közügyektől eltiltást szabjon ki, emellett kobozza el a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt zártszelvényt is