Megint és újra igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: az III. kerületi TVE a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végéig Pintér Attila irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő együttest.
A III. Kerületi TVE közleménye:
„Klubunk sikeresen megállapodott a hátralévő 6 mérkőzésre az egykori szövetségi kapitánnyal és stábjával. A mai nap folyamán újdonsült vezetőedzőnk videóinterjúban osztja meg gondolatait az óbudai szerződtetésével kapcsolatban.
Isten hozott Óbudán Attila!
Sok sikert!”
Az 55 éves szakembernek tavaly október óta nincs csapata, legutóbb az NB I-es Mezőkövesdet irányította. Piszok nehéz dolga lesz, hiszen a III. Kerület hat fordulóval az idény vége előtt a 19. helyen áll az NB II-ben. A klub főtámogatója a Garancsi István többségi tulajdonában lévő Market Zrt.