Elítélték Kozsót az áramlopási ügyben

bűnügy
Rétvári Bence és csapata a Fidesz–KDNP-pártszövetség szellemi hátországával, Kozsóval Sződligeten.
Fotó: Rétvári Bence/Facebook

A vád szerint 2013 nyarától Kozso Zöld teknős barlangja nevű teaházában valaki átalakította a villany fogyasztási mérőóráját, amivel több mint 1,7 millió forint kárt okozott. A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene.

Kozso nem jelent meg a tárgyaláson, csak az élettársa. A vádlott ügyvédje azt mondta, Kozso megtérítette már az okozott kárt, ezt egy általa festett kép, a Sivatag angyala című alkotás eladásából fedezte.

A bíróság bűnösnek mondta ki Kozsót nagyobb értékre elkövetett lopás és a felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádpontokban. 2 millió forint pénzbüntetést kapott, illetve a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie. Az ügyészség elfogadta az ítéletet, a zenész védője három napot kért. (Blikk)