Szexuális erőszak miatt tett panaszt egy ukrán nő az őt befogadó román kolostor főpapja ellen

háború

Egy máramarosi ortodox kolostor főpapja ellen tett panaszt vasárnap a rendőrségen egy Ukrajnából menekült nő, állítása szerint a pap megerőszakolta. A 22 éves nő még március közepén töltött pár hetet a menekülteket befogadó petrovai kolostorban. Az ügyben a püspökség és a rendőrség is vizsgálatot indított.

A pap, Agaton Oprişan tagadja a vádat, állítása szerint a nő által említett időpontban nem tartózkodott a kolostorban. Mint mondta, lelkiismerete tiszta, mert sosem közeledett hozzá szexuálisan, nem is lenne ilyesmire ideje. Ha valaha is hozzáért, azt legfeljebb atyailag tette.

Ortodox templom, Petrova, Románia
Fotó: MOIRENC CAMILLE / HEMIS.FR/Hemis via AFP

A püspökség szóvivője elmondta, hogy a háború kezdete óta a petrovai kolostor közel ezer menekültet fogadott be, és eddig nem volt panasz az apát ellen. A rendőrség kihallgatta a kolostor személyzetét és a menekültek egy részét is. A nyomozás, illetve a belső eljárás végéig a püspökség nem intézkedik a főpappal szemben, folytathatja a munkáját. (News.ro via Főtér)