Magyar Narancs: A Belügyminisztériumhoz kerülhet az egészségügy

Egészségügy

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyett a Belügyminisztérium alá sorolhatják az egészségügyet a következő kormányban, írja meg nem nevezett forrásától szerzett információja alapján a Magyar Narancs.

Az elmúlt tizenkét évben az egészségügyet államtitkársági szinten irányították az Emmiből, ami többek közt az oktatásért, a kultúráért és a sportért is felelt. A csúcsminisztériumot azonban a Népszava szerint szétbontják a következő ciklusban, és eddigi vezetője, Kásler Miklós is nyugdíjba vonulhat.

Pintér Sándor belügyminiszter
Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP

A járvány alatt létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóságot szintén a Belügyminisztérium alá sorolták, legalábbis a veszélyhelyzet idejére, ilyen szempontból tehát nem lenne meglepő az átszervezés.

Hivatalosan egyelőre annyit tudni, hogy a következő ciklusban sem lesz önálló egészségügyi minisztérium, ezt csütörtökön Gulyás Gergely miniszter megerősítette.

Korábban a társadalmi felzárkózás területét irányították az Emmitől a belügyhöz.

Kapcsolódó cikkek