Újabb Ebola-járványt jelentettek be a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik északi régiójában. 2018 óta ez már a harmadik járvány Equateur tartományban.
Minderről a WHO is tájékoztatott. Az egészségügyi világszervezet azt írja, eddig mindössze egy esetet erősítettek meg. A beteg, egy 31 éves férfi, aki április 5-én kezdett tüneteket tapasztalni magán. Több mint egy hét otthoni ápolás után egy helyi kórházban kért kezelést. Április 21-én a beteget intenzív ellátásra felvették az ebolakezelő központba, de még aznap meghalt. Jelenleg is vizsgálják, hogy mi lehet a betegség pontos forrása.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban 1976 óta ez már a tizennegyedik ebolajárvány. 2018 óta viszont országszerte ez már a hatodik, így azt lehet mondani, hogy egyre sűrűbben fordul elő az Ebola itt. Equateur tartományban a korábbi járványok 130, illetve 54 regisztrált megbetegedéssel zajlottak le.
Az érintett tartományban sokan be vannak oltva a betegség ellen. A 2020-as járvány idején rengeteg vakcinát oltottak ki. Most azonban mindenkit újra oltanának, ez az akció meg is kezdődött. (WHO)