A vád szerint egy 24 éves férfi tavaly év végén betört egy csepeli óvodába, majd annak raktárhelyiségéből csaknem 1,5 millió forint értékben lopott háztartási-, illetve tisztálkodási szereket, írja a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.
A vádirat szerint a vádlott 2021. november 21-én éjjel egy XXI. kerületi óvodához ment, amelynek kerítésén átmászott azért, hogy az intézményből értékeket tulajdonítson el. A vádlott ezután az óvoda raktárként használt melléképületének ajtaját felfeszítette, majd onnan egy húzós kocsival, több fordulóval, tisztító- és fertőtlenítő szereket, festéket, valamint tisztálkodáshoz használt termékeket, így egyebek mellett WC-papírt, papír zsebkendőt, folyékony szappant, gyermekfogkrémeket, illetve fogkeféket tulajdonított el. Az eltulajdonított termékeket a vádlott az óvoda közelében lévő lakásában a padláson, valamint a szomszédos lakásban rejtette el.
Az akciót egy biztonsági kamera is megörökítette.
A lopási érték csaknem 1,5 millió forint, a rongálással okozott kár pedig 40 ezer forint. A lopással okozott kár a lefoglalással és kiadással nagyrészt megtérült.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfit nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A terhelt jelenleg letartóztatásban van.