Hadházy Ákos, aki az előválasztáson a Momentum támogatásával nyert Zuglóban, péntek délelőtt tragikusnak nevezte a Momentum döntését, miszerint a párt frakciója mégis bemegy a parlament alakuló ülésére letenni az esküt. Pedig korábban támogatták Hadházy bojkottfelhívását. Az ellenzéki pártok azután jelentették be sorra a részvételüket, hogy Kocsis Máté fideszes frakcióvezető belengette: aki nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, képviselő és tisztségviselő sem lehet.
Hadházy a Jobbikhoz közeli Alfahírnek már arról beszélt, hogy el kell gondolkodnia a Momentum döntése után, és a számára egyébként is egy elméleti jelentőségű kérdés, „nem túl jelentős valami volt”. Nem sokkal később a párt azt közölte a lappal:
„Hadházy Ákossal a jövőben nem egy frakcióban fogunk a NER lebontásán dolgozni, de közösen szeretnénk értékalapon, ügyek mentén továbbra is együttműködni, ahogyan ezt tettük az elmúlt években”.
Így a Momentum frakciója csak 10 fős lesz.
Ráküldik az előválasztáson az MSZP-s Tóth Csabára.
A független képviselő szerint sem a Fidesz, sem a választók nem fogják komolyan venni az ellenzéket, ha az nem veszi komolyan magát, ehhez viszont az kellene, hogy a részvételével ne támogassa a hibrid rezsimet.
Parlamenti pozíciókat nem vállalnak.
A Momentum politizálásában a Hadházy-modellt fogja követni.