Az elmúlt hetekben azzal volt tele a nyugati sajtó – ezen belül értelemszerűen a magyar is –, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök feltétlenül nagyszabású győzelmi parádét szeretne rendezni május 9-én Moszkvában. Köztudomású: Oroszország azon a napon ünnepli a nagy honvédő háborúban aratott fényességes diadalt, ami nemcsak a szovjet időkben, hanem azt követően is az állami és nemzeti identitás meghatározó talpköve volt és maradt. Ukrajna lerohanása azonban speciális helyzetet teremtett: ahhoz, hogy a 77. évfordulóról „méltóképpen” meg lehessen emlékezni egy gigantikus díszszemlén, sikerekre lenne szükség a frontokon.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Az OOSZ-zónában a legjobb katonáik várják az orosz támadást, de jóval kevesebben vannak, és kétséges, hogy a szükséges nehézfegyverzet el tud-e jutni hozzájuk.
Hiába zajlanak a háttérben az orosz–ukrán egyeztetések, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az orosz politikai-katonai vezetés célja a Novorosszija-projekt megvalósítása, ami elhúzódó háborút és véresebbnél véresebb ütközeteket vetít előre.
António Guterres egy nappal korábban Vlagyimir Putyinnal tárgyalt Moszkvában.
Hogy oligarchának kit nevezünk, az világos, de minek nevezzük azt, akinek nemcsak Bajnokok Ligája-szereplő futballcsapata van, hanem saját parlamentje és államfője is?