Már négy napja nem lesz köztársasági elnök az édesapja, amikor május 14-én megnyílik majd Áder Orsolya egynapos kiállítása az Egyesült Államokban, Daytonában. A fiatal művész képeit a Hungarian Summit programjában állítják ki. A tárlatot az Élet és Irodalomban rendszeresen publikáló Lázár György vette észre. Kevesen tudják Áder János lányáról, hogy egy igazi polihisztor.
Áder Orsolya az f21.hu cikke szerint „már 16 éves kora óta külföldön él, először Brüsszelben, majd Londonban, ahol a Richmond, The American International University in London neves intézményében tanult divatmarketinget, menedzsmentet, dizájnt és művészeteket.” Londoni iskolájáról már volt szó a 444-en is, hiszen kiderült, hogy az pontosan ugyanolyan rendszerben ad amerikai diplomát a hallgatóinak, mint amilyenben a CEU is adott, amíg épp emiatt el nem üldözte édesapja korábbi pártja. A fizetős magánegyetem hallgatója volt akkor is, amikor az intézmény kifejezte a szolidaritását a CEU-val.
2018-ban mutatták be Áderor nevű pólómárkáját. Saját készítésű grafikáit - a köztársasági elnök ötlete nyomán - pólókra nyomtatta, és minderről a közmédia is beszámolt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Egy kormányrendelettel elintézték, hogy nagyobb legyen, mint lehetne.
Orbán Ráhel mellett Áder Orsolya is az USA-ban is akkreditált diplomát szerez egy európai országban. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy ez csalás.
Miért is ne tette volna, hiszen pontosan olyan rendszerben működik, mint a CEU, amit most nyírt ki a diáklány édesapja egy hatalmas kettős mércét lengetve.