Menczer Tamás: A kárpátaljai támadás is igazolja, hogy jó, hogy nem szállítunk fegyvereket Ukrajnába

háború

Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak az ungvári külképviselettel, az ott dolgozó kollégáik közölték, hogy a légiriadó kedden néhány perccel 18 óra után kezdődött, és két órán át tartott. A jelenlegi információk szerint a támadásban nem sérült meg senki - fűzte hozzá.

Majd Menczer páratlan logikával megjegyezte:

„Azt fontos még megjegyezni, ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba” - hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy a katonai szállítmányok - amint átlépnék a magyar-ukrán határt - szintén orosz támadás célpontjává válhatnának.