„Fegyveres sztrájkot” hirdetett Kolumbiában a világ egyik legnagyobb drogkartellje, mert vezetőjüket kiadják az Egyesült Államoknak

külföld

További kétezer katonát küld a kolumbiai hadsereg az ország északi részére, hogy leverjék azt a felkelést, amit az ország egyik legjelentősebb drogklánja indított azután, hogy a kolumbiai elnök a klán vezetőjének kiadatásáról döntött. Az Otoniel néven ismert Dairo Antonio Úsuga David a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró drogbárója volt, de a múlt héten derült ki, hogy Kolumbia átadja az Egyesült Államoknak.

Otoniel
Fotó: -/AFP

Bosszúból a klánja „fegyveres sztrájkot” jelentett be, ami azt jelentette, hogy a bűnszervezet felfegyverzett tagjai egész falvakat vágtak el a külvilágtól, több száz autót felgyújtottak. A felkelések Kolumbia 32 körzetéből kilencben fordultak elő, több mint 90 települést érintettek. Áldozatokról nem tudni, de az elég világosan kiderült, hogy a kolumbiai állam sok helyen nem ura az eseményeknek.

A hadsereg eddig 50 ezer embert vezényelt a régióba, ehhez érkezik a további kétezer fős erősítés.

Otonielt hét évnyi hajtóvadászat után, tavaly októberben fogták el, és az ország legfelsőbb bírósága áprilisban hagyta jóvá a kiadatását. Becslések szerint a klánja évi 180-200 tonna kokaint csempészhetett ki az országból, ezzel a világ legjelentősebb drogkereskedői lehettek.

Nem véletlen, hogy Iván Duque államfő Pablo Escobaréhoz hasonlította Otoniel jelentőségét. Kolumbia korábban 800 ezer, míg az Egyesült Államok 5 millió dolláros díjat ígért annak, aki segít elkapni a férfit.

A klánjuknak a feltételezések szerint 1800 fegyveres tagja lehet, akiket különféle jobboldali milíciákból toboroztak. A klán számos nemzetközi csempészútvonalat tart ellenőrzése alatt. (BBC)