Hat halálos áldozata van a koronavírus-járványnak, jelentette a hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA. A világtól teljesen elzárt sztálinista diktatúra csütörtökön ismerte be először, hogy a koronavírus elérte az országot, pénteken pedig már halálos áldozatokról jelentettek. A KCNA beszámolója szerint 187500 észak-koreait különítettek el és kezelnek, miután április vége óta "ismeretlen eredetű láz" terjed az országban. A jelentés szerint már mintegy 350 ezer ember mutatott lázas tüneteket, csak kedden 18000 új esetet jelentettek.
Az első haláleseteket azután ismerték el, hogy a rezsim "legmagasabb fokú vészhelyzeti intézkedéseket" léptetett életbe Phenjanban, a fővárosban. Hogy mi a valós helyzet, arról nehéz tájékozódni, de a Guardian azt írja, hogy a szakértők szerint valószínűleg senki, vagy ha mégis, nagyon kevesen vannak beoltva az ország 26 millió lakójából. Észak-Korea korábban a kínai és orosz vakcinafelajánlásokat is visszautasította.