Ráférne egy nagyobb adomány a Fideszre, ugyanis a párt nagyon csúnya veszteséggel zárt 2021-ben - derül ki a Hivatalos Értesítőben megjelent pénzügyi kimutatásból. Egészen pontosan 2,1 milliárd forint bevétele és 3,9 milliárd forint kiadása volt a Fidesznek, tehát 1,8 milliárd forintos mínusz jött össze.
A bevételi oldal számai:
A legnagyobb kiadások pedig:
2020-ban még nyereséges volt (3,8 milliárd plusz) a párt, hiszen a pártfinanszírozási szabályokon úgy változtattak a 24.hu cikke szerint, hogy a frakcióknak jutó állami támogatást a párt működésére is fel lehet használni, a Fidesz így például 5 milliárd forintot irányított át a képviselőcsoporttól a párthoz. 2019-ben pedig 400 millió forintos veszteséggel zártak.