327 ember döntött Szomáliában arról, hogy ki legyen az új elnök

külföld

Szomália korábbi vezetőjét, Hassan Sheikh Mohamudot elnökké választották, a választáson azonban csak 328 ember vehetett részt, az ország parlamenti képviselői, akik közül egy végül nem is adta le szavazatát. A BBC cikke szerint a választás „biztonsági aggályok miatt” nem volt szélesebb körű.

Fotó: TUFAN AKTAS/Anadolu Agency via AFP

A 327 leadott szavazat közül Mohamud 214 szavazatot kapott, Farmajo 110-et, három képviselő pedig elrontotta a szavazatát. A szavazatokat egy repülőgéphangárban adták le, miközben a közelben robbanásokat lehetett hallani, de a hatóságok nem jelentettek áldozatokról.

Mohamud nem sokkal a végleges eredmények kihirdetése után már fel is esküdött, ennek örömére támogatói a fővárosban fegyverekkel lövöldöztek a levegőbe. Hassan Sheikh Mohamud most a következő négy évben lesz Szomália elnöke, így neki kell majd megküzdenie a szárazság hatásaival. Az ENSZ jelentése szerint a szárazság miatt 3,5 millió szomáliait fenyeget súlyos éhínség.

De a legnagyobb feladata leginkább az, hogy Szomália nagy része felett megszerezze az ellenőrzést az al-Shababtól, az al-Kaidához kötődő iszlamista fegyveres csoporttól. (BBC)