Négy év lezárás után újra megnyitják a turisták előtt a Part című filmből ismert partszakaszt

természet

A thai hatóságok 2018 őszén döntöttek úgy, hogy lezárják Maya Bayt, a híres partszakaszt a thaiföldi Ko Phi Phi Le szigetén, ahol 2000-ben Alex Garland bestselleréből Danny Boyle Leonardo Dicaprio főszereplésével leforgatta a Part című filmet.

A film óriási siker lett, és a turisták valósággal megrohamozták a korábban alig ismert Maya Bayt, aminek az lett az eredménye, hogy az egykor paradicsomi szépségű és nyugalmú öböl teljesen lerongyolódott. Volt olyan nap, hogy akár hatezer ember kereste fel a partszakaszt. A hatóságok eredetileg csak négy hónapra tervezték a lezárást, de aztán úgy határoztak, egészen 2021-ig meghosszabbítják azt. Végül csak most jött el az ideje, hogy visszaengedjék a látogatókat.

A Guardiannek nyilatkozott a strand újranyitását felügyelő tiszt, azt mondta, a járványügyi korlátozások igazából jókor jöttek az öböl számára. „Ez időt adott a további helyreállításra: az, hogy senki sem volt itt, nagy változást jelentett” - mondta Siriwat Suebsai.

Kevesebb mint hat hónappal a strand bezárása után a feketeúszójú szirticápák, amik korábban a védett öblöt nevelőhelyként használták, szerény számban, de elkezdtek visszatérni - most több százan vannak. A természetvédőknek volt idejük és helyük, hogy helyrehozzák és elültessenek közel 30 000 koralldarabot, amik már virágba borultak, és számtalan halat vonzanak a zátonyra. Egy ritka Puu Kai rák - amit több mint tíz éve nem látták a környéken - is meglátogatta az öblöt.

A partszakaszt egészen új feltételekkel lehet csak látogatni.

Először is a mólót jóval távolabb helyezték az öböltől, egyszerre legfeljebb nyolc hajó köthet ki, és csupán egy órát tölthetnek a területen. Ezt az egy órát előre le kell foglalni appon vagy egy utazásszervező közvetítésével. A kikötő 10-től délután 4-ig tart nyitva. Az öbölben egyszerre legfeljebb 375 ember lehet.

Maya Bay a lezárás előtt.
Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP
Kapcsolódó cikkek