Rogán Antalt máris kicsinálta az a rengeteg nyomasztó titok, amit az új kormányban rábíznak

POLITIKA

Új szerepének megfelelően, vagyis baljós árnyként jelent meg a Ház alakuló ülésén Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, egyben új titkosszolgálati tótumfaktum. A tovább erősödött Rogán az összes polgári titkosszolgálat felügyelete mellett mostantól személyesen tarthatja kézben a politikusok utáni titkos korrupciós és más nyomozásokat is. Nem kis feladat, talán ezért nézett maga elé így már az első munkanapján:

Fotó: Németh Dániel/444

Pedig most még istenes a helyzet, hiszen ki sem nevezték a kormánytagokat. Ahhoz képest, hogy a Parlament ebben a ciklusban várhatóan laza kaszinó lesz, ahol semmi fontos nem dől el, csak nyomni kell a gombot, a Fidesz-frakciót nem vetette szét a jókedv:

Fotó: Németh Dániel/444

Egy ember volt csak derűs. Ha nincs karácsony és nem nyomasztja le a faállítás, Gulyás Gergely a jelek szerint maga a kölykös jókedv és viháncolás:

Fotó: Németh Dániel/444

Mondjuk a pletykák szerint bekerült a Kislétszámú Kamarillába, vagyis a kormányon belül a passzátszelet fúvó Belső Kormányba, így az lenne a furcsa, ha ő is olyan fermentált arcot vágna, mint a többiek.

Gulyás jelenlétében még a 190 eurós nyakkendője Gucci-emblémáját diszkréten megvillantó Rogán is képes volt ennyire elengedni magát:

Fotó: Németh Dániel/444

Kocsis "Hol A Kötél, A Szöge Meg A Kalapács" Máté kibukott arckifejezése azonban még Rogánnak is kihívást jelentett:

Fotó: Németh Dániel/444

Még szerencse, hogy belépett a vadászkastélyát erre a napra elhagyó Lézer Gróf, és egy fácánkakassal sikeresen felvidította a kézilabdaszövetség elnökét:

Fotó: Németh Dániel/444