Denis Manturov orosz ipari miniszter megerősítette, hogy a Renault egy rubelért eladta az oroszországi üzletrészét egy orosz állami cégnek. Korábban Wall Street Journal írta meg, hogy a francia autógyártó átengedi a 68 százalékok részesedését a Ladát is gyártó AvtoVazban az állami hátterű NAMI kutatóközpontnak. Egyben a Renault és Nissan márkájú autókat gyártó, moszkvai gyár tulajdonjogát is átadja a város önkormányzatának.
Ugyanakkor a lap szerint a Renault hat éven belül visszavásárolhatja a részvényeket, de ez opció a moszkvai gyárra nem vonatkozik. A visszavásárlási árba pedig az oroszok beleszámíthatják az addig végrehajtott fejlesztéseket. Ugyanakkor az orosz ipari miniszter tagadta, hogy a francia autógyár ilyen opciót kapott volna. Manturov szerint a gyárban folytatódik a termelés, de másfajta modellcsaládot fognak gyártani.
Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere, azt mondta, hogy 2022-ben újraindítják a Moszkvicsok gyártását. Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója azt mondta, nehéz, de szükséges döntést hoztak, mert szem előtt tartották a 45 ezer oroszországi alkalmazottjuk érdekeit. A Renault az elmúlt 15 évben több milliárd eurót fektetett az oroszországi gyártása fejlesztésébe, Franciaország után ez volt a második legnagyobb üzeme.