Megjelent a Washington Post háromrészes sorozatának második cikke arról, hogy a magyar miniszterelnöknek milyen hatása van az amerikai politikai életre. Az első részben felidézték, hogy Orbán hogyan hirdetett 2018-ban háborút Tusványoson az "1968-as elit" és azon keresztül a liberális európai status quo ellen.
A második rész Orbán LMBTQ-jogok elleni háborújáról szól. Felidézik, hogy 2020-ban a magyar kormány betiltotta az azonos nemű párok örökbefogadását – ami 2017 óta törvényes az Egyesült Államok összes államában –, és lehetetlenné tette a transzneműek számára a nemük törvényes megváltoztatását. Példaként hozzák fel a 2021-ben elfogadott törvényt is, amely a pedofíliát összemossa a homoszexualitással, így például tilos „homoszexualitást megjeleníteni” kiskorúaknak Magyarországon. Ezek a törvények pedig a cikk szerint inspirálták a floridai törvényhozókat, ugyanis a floridai kormányzó is kijelentette, hogy csapást mér a „felébredt gender ideológiára”.
A lap szerint az amerikai jobboldaliak lelkesednek Orbán politikájáért, mert az szerintük növeli a születések számát, miközben gátolja a bevándorlást. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy Orbán ugyan a magyar bruttó hazai termék mintegy 5 százalékát költi a családokat gyermekvállalásra ösztönző programokra, ennek ellenére Magyarország termékenységi rátája még mindig nem éri el azt a szintet, amely a lakosság állandó szinten tartásához szükséges - írta a Washington Post.
A világ egyik legismertebb lapja háromrészes sorozatban mutatja be, hogy a magyar miniszterelnök miért jelenthet inspirációt az amerikai konzervatívok számára.
Ha elfogadják, Novák Katalin miniszterként gond nélkül felülírhatja majd gyámügyi szakemberek döntését arról, ki alkalmas rá, hogy házasságon kívül is örökbefogadhasson.