A G7 országok pénzügyi vezetői 18,4 milliárd dolláros segélyben állapodtak meg Ukrajna megsegítésére, de kijelentették, hogy szükség esetén készek ennél is többet tenni – áll a Reutershez eljutott közlemény tervezetében. Ebben benne van az a 9,2 milliárd dollárnyi kötelezettségvállalás is, melyet a közelmúltban tettek.
Az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország pénzügyminiszterei és jegybankelnökei tárgyalnak, ugyanis Ukrajnában fogyóban van a készpénz.
„Továbbra is Ukrajna mellett állunk a háború alatt és azután is, és készen állunk arra, hogy szükség szerint többet tegyünk” - áll a tervezetben. „Felszólítunk minden partnert, hogy csatlakozzanak hozzánk Ukrajna hosszú távú fellendülésének támogatásában, és biztosítsák az újjáépítésre irányuló hatalmas közös erőfeszítések szoros összehangolását, beleértve az ukrán hatóságokat és a nemzetközi pénzintézeteket is.”
Üdvözölték továbbá az Európai Bizottság javaslatát, hogy 9 milliárd eurós hitelt nyújtson Ukrajnának. Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere elmondta, hogy a G7 pénzügyi vezetői megállapodtak abban, hogy Ukrajnának biztosítják a szükséges pénzügyi forrásokat, de nem erősítette meg a kiszivárgott 18,4 milliárd dolláros összeget. (Guardian)