Varga Mihály szavai alapján megpiszkálja majd a katát a kormány

gazdaság

„Tartani fogjuk az idei hiányt - ez a legfontosabb mondat, nem mennék bele különböző szókifejezésekbe, hogy kiigazítás vagy megszorítás” - mondta Varga Mihály eddigi és következő pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottságában tartott meghallgatásán a portfolio.hu tudósítása szerint.

Fotó: Németh Dániel/444

Varga közölte, hogy az idei költségvetés korrigálására van szükség, mégpedig két ok miatt. Az egyik az infláció mértéke, amit főként az energiaárak hajtanak föl, a másik pedig a szankciók hatásai és a világgazdaság lehűlése. De hogy milyen korrekciók lesznek, arról már nem beszélt. Az biztos, hogy a 4,9 százalékos hiánycélt tartani akarja a kormány. (Más kérdés, hogy Matolcsy György szerint az is kevés lesz.)

A hvg azt emelte ki, hogy adóemelést nem tervez a kormány annak érdekében, hogy stabilizálja a költségvetést, a hangsúly a munkát terhelő adók helyett továbbra is a fogyasztást terhelő közterheken marad. De a katánál vizsgálják, hogy változatlan formában fennmaradhat-e.

Varga belengette azt is, hogy mérlegeli a kormány, hogy különadókat vet ki azokra az ágazatokra, ahol extraprofit keletkezik. Újságíróknak később azt mondta, hogy a kormány nem profitellenes, a tisztességesen megkeresett profitot mindenkinek joga van felhasználni. De az is fontos szerinte, hogy rendkívüli helyzetekben extraprofitok keletkeznek. „Az energetikai ágazat például nyertese a mostani energiaár-emelkedésnek” - mondta, de jelezte azt is, hogy még mérlegelnek.

Megemlítette továbbá azt is, hogy a cseh kormány a hivatalba lépése után 5 százalékkal faragta le az állami intézmények kiadásait. Varga Mihály szerint ezt is érdemes megfontolnia a kormánynak.