Pintér Attila sem tudta megmenteni a III. Kerületet, kiestek az NB2-ből

nb2

A Békéscsaba bent maradt a labdarúgó NB II-ben, mivel házigazdaként 2-1-re legyőzte a III. Kerületi TVE csapatát az utolsó fordulóban.

Az NB2-ben újonc óbudaiak nemrég leigazolták Pintér Attilát, hátha bent tudja tartani a csapatot, de két hete vele is belefutottak egy 7-0-s vereségbe idegenben. Ezzel a vereséggel viszont a tabella utolsó helyén végeztek és kiestek. Pedig ha nyernek, bent maradtak volna, mert a Haladás legyőzte a Szolnokot, így a Békéscsaba esett volna ki a Kerület helyett.

Pintér Attila a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként 2017-ben.
Fotó: Botos Tamás

A III. Kerületi TVE-t egyébként 1887. január 24-én alapították, ezzel Magyarország harmadik legrégebben alapított sportklubja a Nagykanizsa és az Újpest után, de az 1996-os szezon kivételével 1937 óta nem voltak az NB1-ben, 2000-ben pedig újra kellett alapítani. Most pedig mehetnek vissza az NB3-ba.

Forrás

Búcsúzott a Budaörsi SC és a Szolnoki MÁV csapata is. Nem nyert, de megmenekült a kieséstől a Tiszakécske és a Dorog is, a Csákvár pedig az Ajka legyőzésével őrizte meg másodosztályú tagságát. Az ETO FC Győr sorozatban öt, a feljutott Kecskemét pedig hét sikerrel zárta az idényt.

A végeredmény:

  1. Vasas FC 85 pont (feljutott)
  2. Kecskeméti TE 77 (feljutott)
  3. Diósgyőri VTK 72
  4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 66
  5. BFC Siófok 59
  6. Szombathelyi Haladás 57
  7. ETO FC Győr 56
  8. Soroksári SC 52
  9. FC Ajka 51
  10. Nyíregyháza Spartacus 50
  11. Pécsi MFC 48
  12. Aqvital FC Csákvár 43
  13. Tiszakécskei LC 42
  14. Budafoki MTE 42
  15. Békéscsaba 1912 Előre 42
  16. Szentlőrinc SE 42
  17. Dorogi FC 41
  18. Szolnoki MÁV FC 38 (kiesett)
  19. Budaörsi SC 38 (kiesett)
  20. III. Kerületi TVE 37 (kiesett)