A parlament kora délután elfogadta, Novák Katalin köztársasági elnök pedig nem sokkal később alá is írta a 10. alkotmánymódosítást, így Orbán Viktor már be is jelenthette:
éjféltől életbe lép a háborús veszélyhelyzet.
Azt mondta, hogy a járvány alatt bevezetett veszélyhelyzethez hasonlóan ez is lehetővé teszi a kormánynak, hogy azonnal reagáljon. Ilyenkor a kormány a rendeleteivel akár a törvényektől is eltérhet, arra is lehetősége van, hogy a mindenkit megillető alapjogokat az általában elfogadhatónál erőteljesebben korlátozza vagy egyenesen felfüggessze. Orbán az első döntésekről szerdán ad tájékoztatást.
A járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetését a kormány éppen ezen a napon szavazta meg, így nem kellett sokat várni, hogy egy másik jogcímen újra rendkívüli állapot legyen. Ahogy arra a TASZ is emlékeztetett, 2020-ban Gulyás Gergely még azt ígérte, „hiába vádol minket a baloldal azzal, hogy a különleges jogrend örökké fog tartani, korábban ér véget, mint a legtöbb európai országban”.
A jogvédő szervezet szerint azonban a kormány az újabb különleges jogrenddel és az újabb alaptörvény-módosítással ismét a saját igényeihez igazítja a játékszabályokat. A rendeleti kormányzás pedig még tovább csökkenti a parlament jelentőségét.
Vagyis akkor is rendeleti úton kormányozhat, és függesztheti fel egyes törvények alkalmazását, ha máshol van a baj.
Gulyás Gergely két éve biztosított mindenkit, hogy a különleges jogrend nem fog örökké tartani, sőt, korábban ér véget, mint a legtöbb európai országban. A jelek szerint nemhogy nem ér véget, hanem állandósul.