Derűlátó interjút adott a Portfoliónak Tiborcz István, Orbán Viktor veje, akit a BDPST Group többségi tulajdonosaként kérdeztek. Olyan lelkesítő mondatok hangzottak el a gazdasági helyzettel és saját cégével kapcsolatban, mint:
A Portfolio egy kérdés erejéig felvetette, hogy „sokan kormányközeli kapcsolataiban látják sikere kulcsát”, mire Tiborcz azt válaszolta:
„Akárki akármit akar ezzel kapcsolatban direkten, vagy más módon üzenni, ezen az úton haladunk tovább a jövőben is. A piac és az eredményeink bennünket igazolnak! A válságra pedig a válaszunk, újraszerveződés, hatékonyságnövelés, még erősebb szakembergárda. Csoportunk az eddigi legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.„„Több mint 12 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zártuk a 2021-et. A jelentős növekedést a BDPST Zrt. mint holdingvállalat sikeres befektetési stratégiájának, a különböző részesedésein és befektetésein keresztül megtermelt eredményeinek köszönheti. Minden más csak politikai támadás!”
Tiborcz megerősítette, amit Orbán Ráhel bababoltjának megnyitóján már sejteni lehetett, hogy a család visszaköltözött Marbelláról Magyarországra. Tiborcz szerint eleve egy évre terveztek, így több időt tudott a családdal tölteni, a gyerekek pedig angolul és spanyolul tanultak. „A legnagyobb kislányom most szeptemberben már idehaza kezdi az iskolát. Hosszú távon Magyarországon képzeljük el az életünket.”
Tiborcz maga hozta szóba a 12. kerületi bababoltot, amit „a jövőtudatos gondolkodás” részének nevezett.
A BDPST Zrt. március óta hivatalosan is legnagyobb tulajdonosa a Gránit Banknak, de nem árulták el, miből és mennyiért vásárolták meg az üzletrészt. Az interjúban nem is firtatták a kérdést, ehelyett Tiborcz arról beszélt, hogy „tiszta stratégia és vízió mentén, hosszas előkészítő munka és kutatás után esett a választás a Gránit Bankra”, ami „elsőként ismerte fel a digitális bankolás nyújtotta lehetőségeket a hazai piacon, versenyképes stratégiával, világos vízióval rendelkezik”.
A Gránit Bank ügyfelei közt vannak állami tulajdonú cégek, de ott vezetnek számlát Garancsi István kaszinói is, vagy éppen Orbán Ráhel testvérének, Orbán Sárának új cége. A Sberbank márciusi megszűnése után a Gránithoz zsilipeltek át tokaji és balatoni gigaberuházások is.
A miniszterelnök lánya a Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyitott fenntartható bababoltot, benéztünk a megnyitóra.
Lezárult a tranzakció, a BDPST a TiberisDigital Kft. megvételével jutott be a pénzintézet tulajdonosai közé.
Városliget Zrt., Várkapitányság Zrt., MÁV, Volánbusz - állami cégek egész sorának van számlája a Gránit Banknál, de Tiborcz István cégei is Tiborcz István cégének bankjánál intézhetik pénzügyeiket.
Orbán Viktor kormányfő lánya után a miniszterelnök barátja is számlát nyitott a Fidesz-elnök vejének bankjában.
Nincs is jobb annál, amikor a családi bankban lehet intézni a pénzügyeket.
A projektek ütemezését még egy háború és egy bankcsőd sem hátráltathatja.