A chisinaui bíróság elrendelte a korrupcióval és hazaárulással vádolt Igor Dodon korábbi moldovai államfő, a Moldovai-Orosz Üzleti Unió vezetőjének 30 napos házi őrizetbe helyezését – írja az MTI.
Nyomozók kutatták át Dodon otthonát, anyja házát és a Dodon család által a Dnyeszter folyó mellett épített villáját, több 10 ezer eurót és félmillió lejt (kb. 25 ezer eurót) foglaltak le – írja a BalkanInsight. Az oroszbarát volt államfő Dodon 2016 és 202 között volt elnök, de a választásokon legyőzte az Európa-párti Maia Sandu. Dodon most az ellenzéki moldovai szocialista párt, a PSRM vezetője.
A moldovai főügyészség május 18-án indított nyomozást korrupció gyanújával, egy 2019 júniusában megjelent videó miatt, amin az akkori miniszterelnök kenőpénzt vett át – az MTI szerint pedig nem vett át – Vladimir Plahotniuc oligarchától és politikai vezetőtől.
Az ügyészség azt is vizsgálja, hogy kaphatott-e Dodon utasításokat a Kremltől. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az ügy riasztó. A PSRM ügyvezető titkára, Vlad Batrancea szerint a fogva tartás „olcsó show”. „Ha egy kormány nem képes vezetni az országot, akkor az ellenzékkel harcol” – mondta.
Az őrizetbevétel hírére Dodon néhány tucat támogatója és több PSRM képviselő tüntetett a parlament előtt.