Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében – írja a Világgazdaság az Ingatlan.com adatbázisa alapján.
A nyaralók átlagára most 90-110 millió forint, a négyzetméterárak több településen egymillió forint körül vannak.
Somogy megyében, a déli parton az átlagos kínálati négyzetméterár 2020 májusában 570 ezer, 2021-ben 690 ezer forint volt, most pedig 1,043 millió forint. Az északi parton ennél szolidabbak az átlagárak, de az egyes települések között nagy az árkülönbség. Az északi parton Tihany a legdrágább, ott négyzetméterenként átlagosan 1,8 millióért lehet nyaralót venni.
A jelentős drágulás miatt viszont már gyengül a kereslet, amit a hiteldrágulás és a háború még jobban elbizonytalanított a Velencei-tó, valamint a Balaton északi és déli partján is – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Urbán Péter, az Engel & Völkers magyarországi cégvezetője pedig úgy jellemezte a piacot, hogy akinek volt pénze, a koronavírus-járvány elején gyorsan bevásárolt, de már érzékelhető a lassulás, az árak pedig vélhetően elérték a csúcsot. (MTI)