Négyszer tett feljelentést volt párja ellen a meggyilkolt lányok anyja, kétszer távoltartást is kért

bűnügy

2019 óta négyszer tett feljelentést volt párja ellen az édesanya, akinek lányait láthatáson gyilkolta meg az apjuk, derül ki az RTL Híradó riportjából. Három ügyben el is marasztalták a férfit.

A nő kétszer távoltartási végzést is kért, az első ügyben ezt nem látta megalapozottnak a hatóság. Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője szerint a második ügyben, 2019 októberében a két fél megegyezett a bíróság előtt, ezért a bíróság nem rendelt el távoltartást.

Az RTL Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárt is megszólaltatta, aki azt mondta, a magyar kormány álláspontja egyértelmű, „nincs helye a legapróbb bántalmazásnak sem, ebben nincs pardon, és ebben nincs kis mértékű bántalmazás sem, zéró tolerancia van. Így működtünk eddig, és ezután is így fogunk működni.”

A gyászoló édesanya a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány vezetőjével, Mérő Verával tartja a kapcsolatot, ő nyilatkozott az RTL-nek. Mérő azt mondta, a nő még az első gyászsokkban van. „Ez a szakasz a legkritikusabb, ezen ha túlesik, akkor lehet bármiféle rehabilitációról beszélni, de hát létezik-e rehabilitáció egy ilyen tragédia után?”

A riport szerint a közösségi médiában sokan az anyát támadják, amiért elengedte lányait a láthatásra, Mérő Vera szerint viszont a nő nem tehetett mást. Elmondta, ha az anya ilyen helyzetben akadályozza a bíróság által megítélt láthatást, akkor több százezres pénzbüntetésre vagy akár letöltendő börtönbüntetésre is számíthat.

Múlt csütörtökön találta meg a rendőrség két tizenéves lány holttestét egy aszódi társasház egyik lakásában. A lányokat napokkal előtte gyilkolhatta meg az apjuk, azon az estén, amikor láthatásra érkeztek hozzá. A két lány anyja napokkal korábban értesítette a rendőrséget, keresték is az apjuknál a gyerekeket, de csak kopogtattak, nem kísérelték meg az erőszakos bejutást.

Lányai meggyilkolása után a férfi Adácson vonat elé lépve öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt. Életveszélyes állapotban szállították kórházba, az RTL információi szerint még mindig nincs olyan állapotban, hogy ki tudják hallgatni a nyomozók.

Kapcsolódó cikkek