Letartóztatásuk előtt még beléptek a Fideszbe a pünkösdisták békéscsabai Közösségi Missziójának vezetői

bűnügy

Az év elején dr. V. Gy. és dr. V. K. beléptek a Fideszbe. Ők a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetői, akiket májusban helyeztek előzetes letartóztatásba pénzmosás vádjával.

Herczeg Tamás Orbán Viktornál. A Fidesz helyi országgyűlési képviselője szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

A Magyar Narancs Herczeg Tamást, a Fidesz békéscsabai országgyűlési képviselőjét kérdezte az ügyről. A lap arra volt kíváncsi, igaz-e az az értesülésük, hogy a képviselő dr. V. Gy.-vel és dr. V. K.-val még az elmúlt év novemberében vagy decemberében szűk körben találkozott, és valamikor az év elején, egyesek szerint februárban, a két ügyvezető belépett a Fideszbe. A politikus azt mondta, nem tudja visszaidézni, ki mindenkivel találkozott az elmúlt egy évben, de megerősítette, hogy a két személyt az elmúlt időszakban felvették a Fideszbe.

„Mint mindenki más hasonló ügyben, esetükben is érvényes az ártatlanság vélelme” – tette hozzá Herczeg.

A Magyar Narancs azt is írja, három hónappal meghosszabbították dr. V. Gy. és dr. V. K. letartóztatását, emellett jelentős vagyonukat is lefoglalták a nyomozóhatóságok. A két vezetőt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntettével, és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják. A kárérték meghaladja a félmilliárd forintot.

Kapcsolódó cikkek