Kedden az ukrán törvényhozás 234 szavazattal leváltotta Ljudmila Denyiszova emberi jogi biztost. Denyiszova ellen Volodimir Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája frakció tagjai kezdtek aláírásokat gyűjteni. A kezdeményezők szerint Denyiszova a háború kezdete óta nem teljesítette a kötelezettségeit a humanitárius folyosók szervezésénél, a hadifoglyok védelménél és cseréjénél, nem tiltakozott a megszállt területek lakóinak deportálása ellen. Ezek a feladatok nagyrészt Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettesre hárultak.
Pavlo Frolov frakciótag megjegyezte, hogy az pedig kifejezetten ártott Ukrajna ügyének, amikor nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani a megszállt területeken történt szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyeket, és csak elterelte a nemzetközi média figyelmét Ukrajna valós szükségleteiről. De felhozták ellene azt is, hogy február 24-e óta túl sokat volt külföldön, ráadásul nem is Oroszországban vagy Fehéroroszországban, ahol a deportáltaknak tudott volna segíteni, hanem Davosba, Bécsbe, Varsóba és más Nyugat-Európai helyekre járt.
Kedd délután Denyiszova az oldalán arról írt, hogy alkotmányellenesen váltották le, ezért fellebbezni fog a döntés ellen. (Interfax/Unian)