Mel Gibson is feltűnt az abortuszellenes szervezet budapesti konferenciáján

belföld

Mel Gibson színész is részt vett a Political Network for Values (PNfV) nevű szervezet konferenciáján, írja a 24.hu. A PNfV egy ultrakonzervatív, keresztény és hagyományos családi értékeket közvetíteni akaró, abortuszellenes szervezet, ami Magyarországon is erős kapcsolatokkal rendelkezik. Novák Katalin már 2015-ben az igazgatótanács tagja volt, 2019-ben pedig vezetője lett a szervezetnek, amiről a köztársasági elnöki kinevezése előtt mondott le.

A budapesti konferencián kifejezetten sok közép-európai, valamint olasz és spanyol jobboldali politikus volt jelen, de Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője mellett felszólalt a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának több tagja is.

Gibson a hivatalos meghívottak listáján nem szerepelt, de a Twitterre kikerült bejegyzések szerint ott volt a konferencián. A korábban antiszemita mondatai miatt bajba kerülő színész Jim Caveziel gyerekkereskedelemről szóló új filmjét promózta.

Forrás

Arról, hogy a konferencián mi történt, csak néhány beszámolóból tudni, amik leginkább Szánthó Miklóst idézik. A konferencia videóanyagát feltöltötték ugyan a Youtube-ra, de később törölték a majdnem kilencórás videót.