Nagyon jól ment a munka az Orbán-család gánti kőbányájában - derül ki Dolomit Kőbányászati Kft. beszámolójából. Az Orbán Győző érdekeltségébe tartozó cég 2020-at 3 milliárd 513 milliós árbevétellel és 1 milliárd 136 millió forintos adózott eredménnyel zárta, de 2021 még jobban sikerült: rekordnak számító 5 milliárd forintra hízott a forgalom (ez 43 százalékos gyarapodás), a profit pedig 1,8 milliárd forint lett.
Rengeteg követ adtak el, csak ebből 4,3 milliárd forint bevétele volt az Orbán-család cégének. A nyereséget pedig ki is vették: május 18-án döntöttek úgy, hogy 1,8 milliárd forint lesz az osztalék, de ez nem csak az Orbán-családé, hiszen Orbán Győző, a miniszterelnök apja csak a többségi tulajdonos.
Lapunk írta meg, hogy január 1-től új ügyvezetője van az Orbán család legnagyobb bányászati cégének, a gánti Dolomit Kőbányászati Kft.-nek Orbán Dávid személyében. Így már három ügyvezetője van a cégnek: Orbán Győző Bálint, aki Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, Orbán Győző, a kormányfő öccse és az 1987-es születésű Orbán Dávid, akiről eddig nem lehetett hallani, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy Orbán Győző fiáról van szó, tehát a miniszterelnök unokaöccse.
Nem csak a bérből és fizetésből élőknek volt nehezebb ez az év.
Orbán Dávid január 1-jén lett ügyvezető a Dolomit Kft.-ben. Róla nem sokat lehetett eddig tudni, hogy Győr környékén már ő is látott bányát belülről.