Lemond Jakab Péter kommunikációs tanácsadója, Molnár Enikő

POLITIKA

Lemond Jakab Péter Jobbik-elnök egyik legközelebbi munkatársa, Molnár Enikő, erről már értesítette a párt vezetését is – tudta meg a Magyar Hang. Molnár mindössze annyit közölt a lappal, hogy a munkáltatója beleegyezése nélkül nem nyilatkozhat.

Molnár Enikő volt Jakab egyik legfőbb kommunikációs tanácsadója, majd kabinetvezetője, akivel együtt kezelték a politikus közösségi oldalát, és együtt találták ki a politikai akciókat is. (Erről bővebben tavaly tapolcai kampányriportjában írt Plankó Gergő.)

Molnár Enikő, Jakab Péter és Rig Lajos egy tapolcai kampányrendezvényen 2021. júliusában.
Fotó: botost/444.hu

A Magyar Hang azt írja, Molnár személye lehet a Jobbikon belüli csatározás egyik fő kiváltója. A beszámolók alapján Molnár Enikő megnövekedett befolyása ellen fellázadt több elnökségi- és frakciótag.

A kormánymédia hónapok óta azzal támadja Jakab Pétert, hogy viszonya van Molnár Enikővel, illetve hogy valójában a nő irányítja a pártot helyette. Nemrég például azt írta a Bors, hogy Molnár Enikő igyekezett eltussolni azt az ügyet, amikor egy jobbikos politikus egy rendezvényen meg akarta erőszakolni egy másik jobbikos élettársát.

Kapcsolódó cikkek