Afrikai cserediákok is csatlakoztak az oroszokhoz Luhanszkban, amikor kitört a háború

háború

Azért csatlakoztak, mert háborúba lépett a köztársaságunk. Mit kellett volna csinálnom? Férfi vagyok, harcolnom kell” – mondta a Guardiannek Jean-Claude Sangwa, az a 27 éves kongói cserediák, aki eddig a luhanszki egyetemen tanult közgazdaságtant, majd amikor a szakadár köztársaságban február 19-én bejelentették a teljes mozgósítást, egy kongói és egy közép-afrikai barátjával csatlakoztak a helyi milíciához, hogy az oroszok oldalán harcoljanak Ukrajna ellen.

Sangwa korábban 2 évet tanult az oroszországi Rosztovban, onnan költözött át Luhanszkba, ahol már az 50-es évek óta fogadnak afrikai cserediákokat. Nem sokkal a háború kirobbanása után az ukrán belügyminisztérium Sangwa haláláról posztolt, de szerinte ez csak azért történhetett, mert megtalálták az igazolványát. Az újságíróknak mindenesetre azt bizonygatta, hogy életben van. Két hónapon át részt vett a harcokban, most Luhanszk utcáin járőrözik.